Egészségmegőrzés és méregtelenítés – a szauna hatásai

A szauna hatásai időről időre előkerülnek a wellness-szel és egészségmegőrzéssel foglalkozó magazinok hasábjain, illetve a különböző weboldalakon. Nem hiába, hiszen tényleg számtalan olyan jellemzője ismert, amely mind az egészség megőrzésében, mind pedig a méregtelenítésben hatékonyan segíti az emberi testet.

A szauna hatásai – milyen módon érvényesülnek?

Mielőtt a szauna a hagyományos wellness-kultúra részévé vált volna, Finnországban alapvetően tisztálkodásra, mosásra – vagy átvitt módon is értelmezve – megtisztulásra használták. De régebbi korokban még a szülés a halottaktól való búcsúzás színtere is volt. Annyi manapság is bizonyos, hogy „tiszta élmény”, hiszen a test az izzadásnak köszönhetően méregtelenít, miközben valódi élményt is biztosít a szaunázók számára.

Szauna hatása az egészségre
  • A hagyományos finn szaunában általában 70-100 fokos, száraz meleg uralkodik, ez a hőmérséklet pedig lehetővé teszi, hogy a vírusok és baktériumok elpusztuljanak.
  • Emellett, a test egyfajta lázas állapotba kerül, amely köztudottan védekező mechanizmus, tisztulás betegségek esetén. A szauna hatásai közt első helyen tehát mindenképp az öngyógyító folyamatok beindítása szerepel.
  • Emellett a hő hatására az érrendszer is aktívabbá válik: megnövekszik a vérellátás, ami az anyagcsere folyamatokat gyorsítja fel nagymértékben. A méregtelenítés tehát nemcsak az izzadás útján valósul meg, hanem e folyamatok gyorsulásával is. A szaunázást követő jeges fürdő is a vérkeringés felpörgetését szolgálja.
  • A szauna hatásai közt szerepel az is, hogy edzi a szívet, amely egy egészséges ember fáradékonyságát csökkenti, erőnlétét növeli, a sportoláshoz hasonló módon. Azonban szívbetegeknek szükséges vigyázniuk a szauna használatával, hiszen számukra akár megterhelő vagy veszélyes is lehet.

Az infraszauna és a finn szauna hatásai és működési elve néhány ponton hasonlóak, ám néhány dologban különbözőek. A finn szauna közvetítő közege a forró levegő, ezen keresztül melegíti fel a testet. Ezzel szemben az infraszauna infravörös sugarai közvetítő közeg nélkül, a napfényhez hasonlóan, a szilárd testekbe hatolva, belülről melegítik fel azokat. Így, a finn szauna elsősorban a bőrön keresztül fejti ki jótékony hatásait, míg az infraszauna a mélyebb rétegekbe hatolva méregteleníti a szervezetet.

Akár az infraszauna, akár a finn szauna hatásait kívánja megtapasztalni, mi az Ön igényeire szabva tervezzük és építjük meg álmai szaunáját. Timo Nakari, a Suomi Sauna ügyvezető igazgatója, tulajdonosa és egyben szauna designere, minden esetben személyesen méri fel a helyszínt, majd ezt követően többször is konzultál megrendelőinkkel. Így, bármely típus mellett, esetleg ezek kombinációinál teszi is le a voksát, és akár beltéri kabint, akár kültéri szaunaházat választ, teljes mértékben olyan közegben élvezheti a szauna jótékony hatásait, amelyet megálmodott magának.